• Óvodai úszásoktatás- vízhez szoktatás és az uszodai szabályok ismertetése
  • Kisiskolás úszásoktatás, két úszásnem elsajátítása és az önmentés megtanulása
  • Mély vízes úszásoktatás/edzés,3+1 úszásnem elsajátítása és eszközös mentés

Délutáni egyesületi programok:
Hazánkban már kialakult és nemzetközileg is elismert egyesületi modellben gondolkodunk, Csepel sporthagyományaira jellemző módon összefogó, védő, több szakosztályból álló nevelőegyesületként működünk

Úszásoktatási alapprogram:
Az úszástudás a 21. század mozgáskultúrájának egyik alap pillére, négyéves kortól érdemes elkezdeni.

Úszó iskolai program:
3+1 úszásnem elsajátítása, sportolási igény kialakítása ezt követően igény szerint segítségnyújtás a sportolói pályafutás beindításához.

Versenyúszó program:
Adottak a hosszú távú tehetséggondozás alapfeltételei. Jelenleg medencés és nyíltvizi versenyszámokban mérettethetik meg magukat a versenyzők.

Vízi-életmentő program:
Ez már több mint sport. Az elnevezés már önmagában is értésünkre adja, hogy aki ezt választja, elkötelezi magát a felelősségvállalással önmagáért és embertársaiért.

Felnőtt és családi úszó program:
Úszóedzőink korosztálytól függően csoportos egyedi, változatos edzéstervvel várnak minden úszástanulásra vágyót, így a szülők és gyerekek párhuzamosan(a csepeli strandfürdő területén), személyre szabott oktatással, kiváló körülmények között tanulhatnak meg úszni.

Várjuk jelentkezését, mert – ne feledje- Csepelen úszni jó!

Jelentkezés:

Vadász Norbert
szakosztály vezető
06 30 83 999 20
[email protected]

Peszleg Dániel
vezető edző
06 30 85 257 93